Vége lett a nyári szünetnek, ami már átcsapott a hál' Istennek érzésbe, no nem azért, mert rettenetesen hiányzott az egyetem, csak mert ugye nyár után ismét összeverődtek a rosszarcúak. Alig kezdtünk bele az évbe, épp csak túl voltunk a beköltözésen, meg a viszontlátás örömén, mikor is minden jóra való egyetemi klub nyitogatni kezdte kapuit várva a szomjas varacskolni vágyó ifjakat.
Át is ruccantam az OLD’s-ba mert tudván-tudtam, hogy ott mindig akad némi kedves ismerős. Így is lett, buli szettet magamhoz vettem, ami nem állt másból, mint bakancshoz egy bármilyen nadrág és egy... mit egy AZ Unicumos pólóm. Nevezhetjük éppen munkaruhának is. Megérkezek. A hangulat kiváló, a felső szinten már bokáig lehetett járni az eldobott műanyag poharakban, forgott a diszkógömb, és Neotonék már 220 felett jártak. Izzadt testű félrészeg emberek mozogtak, érzésre akár egy összerázott hering konzerv. Na szép, tudtam, hogy jó helyre kerültem, de nekem itt még nem volt megállás, irány az alsó szint, ott van csak az igazi ereszd el a hajam buli. Félúton volt még egy pult a lépcsőfordulónál, itt "belebotlottam" R és Gy párosába. ÖÖrrééj!!
Áááááááááááááá! paseeek!! Szeasztok! Szeasz! Szasz! Nem mész te sehova egy nagylaza, de eks legyen ám. (Nem tudom kell e fordítani, minden esetre ebben a kultúr diaszpórában a nagylaza 3-2es szigorúan nullputtonyos cudarkából, az eks pedig az amennyi marad annyi harag) Szóval mese nem volt, nem is akartam visszaélni a vendéglátóim jóindulatával, hiszen mégis csak ők voltak otthon, meg hát kellett is az a nyakolaj, hiszen azért (is) mentem. Na akkor aztán még egy és még egy. Utána nem ittam többet. Nagylazát. Mert ez az akció nagyjából fél órán át tartott, utána demokratikusan megszavaztuk, hogy nem kell az a kóla bele, nem kedvezünk a multiknak, fogyjon inkább a keceli borháromszög nemes terméke, ez ugyebár mégis csak hazai. A következő fél órában bevertünk a jobbik fajta szupertablettásból is vagy 2-3 felest (korsó) és már kezdett meghatni az a sok időközben elmesélt nyári élmény, hát gondoltam jobb lesz ha kicsit kilépek az épület elé, mert nem akartam senkit és semmit lehányni, hiszen hazai vizeken voltam én is rókavadász, tudom milyen másnak a gyomortartalmát feltakarítani. Így megóvandó a "semi-kollégákat" elindultam kifelé. De odakinn egyedül maradtam a tömegben, már nem volt az az izgalom, amit a viszontlátás öröme indukált, kissé elvesztettem a lelkesedésemet. Ekkorra a szupertablettás már mást is akart, nem csak felül kikandikálni, így jobbnak láttam, ha izibe hazasomfordálok, ugyanis nem volt kedvem a Trainspotting feelingű WC-t használni. nem akartam úgy járni, mint Renton.
Egy lépés. Még egy lépés. És még vagy kettő-három. Ojjjajj! Ez csikar de kegyetlenül!! Egy életem, egy halálom, a cél kitűzve: hazajutok, mert hamarabb haza kell érjek, mint ahogy a "zégerek és szimeringek" eleresztenek. Pár lépés után beláttam, hogy kishaver, ezt te most nagyon bebuktad, nem fogsz hazaérni, ezt garantálom. Alkohol gőzös fejemben megoldást keresve kavarogtak a gondolataim. Épp egy akkor épülő "Mondd meg Ödönnek" banknál jártam, és zseniális ötlet pattanti eme gondolataim közül! Belépek az építési területre, nagy homokos kavics kupac mellé teszek egy kisebb kupacot, és kész, megszületett a megoldás! Peeerszeeeee!! Szekuricsi kikandikált, mikor éppen léptem volna be, és félre nem érthető módon egy árva hang nélkül tudtomra adta, hogy ezt én még csak meg se akarom próbálni. Akkor kibírom az E épület árkádjaiig, ott gatyesz le, és minden megoldva. És ekkor csakis egy dolog oldódott meg, a záróizmom.
Tisztán emlékszem, hogy a testsúlyom épp a jobb lábamon volt, a bal kissé ellazulva, na azon indult meg lefelé minden. Ha már így alakult, gondoltam nincs mit tenni, az időt nem forgathatom vissza, válságkezelés kell, de azonnal. Jobb lábon állva, mint akit az áram ráz megpróbáltam mindent amit csak lehet kidolgozni a bal nadrágszárból, és szarosan de szorosan a fal mellett elindultam haza. Válságterv második felvonás: koliba be az ajtón amilyen gyorsan csak lehet, fel a szobába, egyből a zuhanyzó hónajba csapott Domesztosszal, hisza tusfürdő úgyis a zuhanyzóban. Biztonság kedvéért azért a defektes lábamon felhúztam a zoknit a nadrág szárára, hogy ne potyogtassak a fehér csiszolt mésző járólapokra. Terv bevált, így is tettem.
Másnap reggel elmeséltem a szobatársaimnak, majd beszartak a röhögéstől. OK, gondoltam egy ideig még hallgatom tőlük, aztán lecseng az egész. Másnap este jön G. a szobatársam. Úgy röhög, hogy nem bír megszólalni. Itt már baj lesz, kínomban elkezdtem röhögni azon, hogy ő hogyan röhög. G: Bakker, jövök be a koliba, a portás megállít.Te figyelj, tegnap este jön egy csávó, úgy rohan, mint a vadbarom. Feltépi a koliajtót, de úgy, hogy az kiakad, nem csukódik vissza. Gondoltam kimegyek már behajtom utána. És képzeld, kis barna darabkákat potyogtatott a fehér padlóra. G. jó fej volt, próbálta tompítani a dolgokat, hiszen ő ismerte a valódi sztorit, és azt mondta a portásnak, hogy lehet a csávó kutyaszraba lépett, tudod mennyi van itt a környéken. Erre S. a portás: Lehet, de szerintem beszart, különben miért volt felhúzva a zokni a nadrágjára.....
Ettől az időponttól kezdve, ha megláttam, hogy S. a portás, laposkúszásba villámgyorsan repesztettem a portásfülke előtt elfordított fejjel, egy laza intéssel köszönve. Viszont ez az eset alapozta meg azt a tényt, hogy nagyon jóba lettem S. portással, és megnyugtatott, hogy látott ő már sokkal cifrábbat is. Később én is......
Át is ruccantam az OLD’s-ba mert tudván-tudtam, hogy ott mindig akad némi kedves ismerős. Így is lett, buli szettet magamhoz vettem, ami nem állt másból, mint bakancshoz egy bármilyen nadrág és egy... mit egy AZ Unicumos pólóm. Nevezhetjük éppen munkaruhának is. Megérkezek. A hangulat kiváló, a felső szinten már bokáig lehetett járni az eldobott műanyag poharakban, forgott a diszkógömb, és Neotonék már 220 felett jártak. Izzadt testű félrészeg emberek mozogtak, érzésre akár egy összerázott hering konzerv. Na szép, tudtam, hogy jó helyre kerültem, de nekem itt még nem volt megállás, irány az alsó szint, ott van csak az igazi ereszd el a hajam buli. Félúton volt még egy pult a lépcsőfordulónál, itt "belebotlottam" R és Gy párosába. ÖÖrrééj!!
Áááááááááááááá! paseeek!! Szeasztok! Szeasz! Szasz! Nem mész te sehova egy nagylaza, de eks legyen ám. (Nem tudom kell e fordítani, minden esetre ebben a kultúr diaszpórában a nagylaza 3-2es szigorúan nullputtonyos cudarkából, az eks pedig az amennyi marad annyi harag) Szóval mese nem volt, nem is akartam visszaélni a vendéglátóim jóindulatával, hiszen mégis csak ők voltak otthon, meg hát kellett is az a nyakolaj, hiszen azért (is) mentem. Na akkor aztán még egy és még egy. Utána nem ittam többet. Nagylazát. Mert ez az akció nagyjából fél órán át tartott, utána demokratikusan megszavaztuk, hogy nem kell az a kóla bele, nem kedvezünk a multiknak, fogyjon inkább a keceli borháromszög nemes terméke, ez ugyebár mégis csak hazai. A következő fél órában bevertünk a jobbik fajta szupertablettásból is vagy 2-3 felest (korsó) és már kezdett meghatni az a sok időközben elmesélt nyári élmény, hát gondoltam jobb lesz ha kicsit kilépek az épület elé, mert nem akartam senkit és semmit lehányni, hiszen hazai vizeken voltam én is rókavadász, tudom milyen másnak a gyomortartalmát feltakarítani. Így megóvandó a "semi-kollégákat" elindultam kifelé. De odakinn egyedül maradtam a tömegben, már nem volt az az izgalom, amit a viszontlátás öröme indukált, kissé elvesztettem a lelkesedésemet. Ekkorra a szupertablettás már mást is akart, nem csak felül kikandikálni, így jobbnak láttam, ha izibe hazasomfordálok, ugyanis nem volt kedvem a Trainspotting feelingű WC-t használni. nem akartam úgy járni, mint Renton.
Egy lépés. Még egy lépés. És még vagy kettő-három. Ojjjajj! Ez csikar de kegyetlenül!! Egy életem, egy halálom, a cél kitűzve: hazajutok, mert hamarabb haza kell érjek, mint ahogy a "zégerek és szimeringek" eleresztenek. Pár lépés után beláttam, hogy kishaver, ezt te most nagyon bebuktad, nem fogsz hazaérni, ezt garantálom. Alkohol gőzös fejemben megoldást keresve kavarogtak a gondolataim. Épp egy akkor épülő "Mondd meg Ödönnek" banknál jártam, és zseniális ötlet pattanti eme gondolataim közül! Belépek az építési területre, nagy homokos kavics kupac mellé teszek egy kisebb kupacot, és kész, megszületett a megoldás! Peeerszeeeee!! Szekuricsi kikandikált, mikor éppen léptem volna be, és félre nem érthető módon egy árva hang nélkül tudtomra adta, hogy ezt én még csak meg se akarom próbálni. Akkor kibírom az E épület árkádjaiig, ott gatyesz le, és minden megoldva. És ekkor csakis egy dolog oldódott meg, a záróizmom.
Tisztán emlékszem, hogy a testsúlyom épp a jobb lábamon volt, a bal kissé ellazulva, na azon indult meg lefelé minden. Ha már így alakult, gondoltam nincs mit tenni, az időt nem forgathatom vissza, válságkezelés kell, de azonnal. Jobb lábon állva, mint akit az áram ráz megpróbáltam mindent amit csak lehet kidolgozni a bal nadrágszárból, és szarosan de szorosan a fal mellett elindultam haza. Válságterv második felvonás: koliba be az ajtón amilyen gyorsan csak lehet, fel a szobába, egyből a zuhanyzó hónajba csapott Domesztosszal, hisza tusfürdő úgyis a zuhanyzóban. Biztonság kedvéért azért a defektes lábamon felhúztam a zoknit a nadrág szárára, hogy ne potyogtassak a fehér csiszolt mésző járólapokra. Terv bevált, így is tettem.
Másnap reggel elmeséltem a szobatársaimnak, majd beszartak a röhögéstől. OK, gondoltam egy ideig még hallgatom tőlük, aztán lecseng az egész. Másnap este jön G. a szobatársam. Úgy röhög, hogy nem bír megszólalni. Itt már baj lesz, kínomban elkezdtem röhögni azon, hogy ő hogyan röhög. G: Bakker, jövök be a koliba, a portás megállít.Te figyelj, tegnap este jön egy csávó, úgy rohan, mint a vadbarom. Feltépi a koliajtót, de úgy, hogy az kiakad, nem csukódik vissza. Gondoltam kimegyek már behajtom utána. És képzeld, kis barna darabkákat potyogtatott a fehér padlóra. G. jó fej volt, próbálta tompítani a dolgokat, hiszen ő ismerte a valódi sztorit, és azt mondta a portásnak, hogy lehet a csávó kutyaszraba lépett, tudod mennyi van itt a környéken. Erre S. a portás: Lehet, de szerintem beszart, különben miért volt felhúzva a zokni a nadrágjára.....
Ettől az időponttól kezdve, ha megláttam, hogy S. a portás, laposkúszásba villámgyorsan repesztettem a portásfülke előtt elfordított fejjel, egy laza intéssel köszönve. Viszont ez az eset alapozta meg azt a tényt, hogy nagyon jóba lettem S. portással, és megnyugtatott, hogy látott ő már sokkal cifrábbat is. Később én is......
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése