Mérőtábor #1

Kenese. Hogy mellik, hát az most nem fontos. Szerettem volna menni, mert muszáj volt. A történet szempontjából annyit érzek fontosnak megjegyezni, hogy 10 napot kellett eltölteni NYÁRON egyetemi elfoglaltságként itt, aminek a végén osztályzatot kaptunk és még a leckekönyvbe is bekerült. Kredit mondjuk nem járt érte, innen viszont mindenki tudhatja, hogy 2005 után történt a dolog, hiszen a kreditek akkor kezdtek "beavázkodni" a köztudatba.

Vonattal érkeztem, egy 10 naposra méretezett hátizsákkal, és megérkeztem a tábor területére. Volt néhány arc már a helyszínen, csatlakoztam hozzájuk. Összetákolódott egy szobára való kritikus tömeg, hát mit mondjak, eléggi kritikusra sikeredett. Elfoglaltuk a szobát, és délután már némi eligazgatást követően be is indult a hivatalos programunk. Elég annyi, hogy kisebb csoportokban (kb. egy szobányi egyetemista) méréseket kellett végezni, amit utána az éj leple alatt fel is kellett dolgoznunk.

Első napon felvittek minket a hegy tetejére, ahol a tököm alatt is megizzadtam, és szerintem a vezető tanár anyukája csuklott rendesen, ugyanis a kiosztott feladat miatt emlegettük buzgón a mamát. Volt egy kukoricaföld, mellette egy keskeny út, annak a túloldalán pedig egy kisebb erdős rész. Az erdős rész az enyhet jelentette. Volna. Mert hogy az erdőcske egy véderdő volt, mégpedig egy dögkúté. Úgy lehetett megközelíteni a kerítést, ha a pólóm levettem, az alja felől felcsavartam hurkába, és körbekötöttem a fejem az orrom vonalába, mert mégis jobb a saját "símabőrű szagomat" belélegezni befelé az orromon, ki meg a számon, mint a dögtelep szagát. Harmincmittoménhány fokos kánikulában a dögkútban annyi fehérjeméreg termelődött a rohadó tetemekből, amivel a fél kínai hadsereget ki lehetett volna irtani, ha belecsempésszük a kajájukba.

Szóval az első lesújtó nap végén ránk tört a felismerés, hogy mi a szopott bráner lehető legrosszabb végén foglalunk helyet, és másnap vissza kell mennünk, mert nem sikerült végezni, viszont így nem volt értelme az esti adatfeldolgozásnak, tehát irány a strand.

Strandon természetesen mindenki vadul dobálni kezdte a másikat iszappal, aminek az ott hesszelő hattyúk nem igazán örültek, naná a sok lüke láttán én sem örültem volna a helyében, pláne hogy kishattyú is volt a közelben. Nap végére kipukkantunk, mint a lufi. Lementünk a tábor konyhájára, ahol ruhásszekrény méretű közös hűtők voltak rendszerbe állítva. Hárman mentünk vacsorázni, kongott a konyha az ürességtől. Kicsi, az egyik szobatársam hozott otthonról csípős paprikát, mert szreti. Gondoltam egyed, ha majd a budin radírozni akarsz a seggeddel. De nem bírt vele, huhogott mint aki jó nőt lát, könnybe lábad a szeme, pedig alig járt a felénél. Valamit tenni kell, így hát kivágta az erejét, és becsületes "úttörő" lévén lerakta a szalvettára, hogy majd a legvégén mindennel együtt kidobja. Végeztünk, pakolunk vissza a hűtőbe, mikor megláttunk becsomagolva valamit. Mi ez?!! Bakker, krémes! Akkor együk meg! De bennem megszólalt a lelkiismeret, hogy ne már, biztos szarul esne neki, bárkié is. Ekkor került a szemünk ügyébe a herélt paprika maradványa. Kaján vigyor, és már emeltük is le a krémes tetejét, hogy megkenegessük egy kis csípőssel. Hát mit mondjak, elbíbelődtünk vele egy jó negyed órányit, mi tagadás alapos munkát akartunk végezni. Mikor felértünk a szobába, jókat röhögtünk és jöttek a sztorik, hogy ki milyen tábori kib@szást ismer. Ekkor elmeséltem egyet, amit addig csak hallottam, de sose próbáltam. Nagyon megnyerte mindenki tetszését, csak a kellékeket kellet beszereznünk hozzá, de másnapra sikerült a déli szünetben a kisboltból. Délután siettünk a mérésekkel, mint az állat, hogy mi érjünk vissza először, és idult a hadművelet.

Női WC. kicsavartuk az izzót, hogy a látási viszonyokat a célunknak megfelelően alakísuk, és jött a kivitelezés. Az ülőkét felhajtottuk, hogy csak a csupasz fajansz maradjon. Erre jött a boltból szerzett varázskellék, a folpack. Szépen ráfeszítve a fajanszra, egy láthatatlen vízszintes záróréteget képezve. Férfi WC-ben ez azért nem jó, mert ha a delikvens leül, a farka meg a tartozékok annyira belógnak, hogy az "jelzi" itt valami nem stimmel. Ülőke vissza, és sunyin bementünk a szobába, ajtót nyitva hagyva, hogy érzékeljük az első fecske érkezését. Jött is K. személyében. K. benyit a budiba, ajtót becsukja maga mögött, és feszült csend. Nem telt bele egy perc, és már hallottuk, hogy K. emlegeti a mennyei szenteket, majd rövid csend, és budiajtó óvatosan ki, és fénysebességgel át a zuhanyzóba.

Természetesen rögtön jött az ötlet, hogy a következő célpont csakis a zuhanyzó lehet, de ez már egy másik történet..